A második műtét óta eltel 4. hónapban a HairHungary kontrollvizsgálatán készül képek.
A második műtét óta eltel 4. hónapban a HairHungary kontrollvizsgálatán készül képek.
De ne vágjunk a dolgok elébe. Nagypéntek volt éppen, amikor eljött a kontroll ideje. A megelőző hetek nyugodtan teltek. A fejbőröm lassan megnyugodott. Fokozatosan elmúlt a nedvedzés, és jól viseltem már a csapvizet is. A műtét utáni 3. héten már samponnal is mostam a fejemet. Ahogy telt az idő, a fájdalmat enyhe viszkető érzés váltotta fel. Ez egyaránt jelentkezett hátul - a kivétel helyén, és elöl – a beültetés helyén. Ez arra késztetett, hogy úgy kétóránként finoman megmasszírozzam a fejbőrömet, amitől elmúlt a viszketés - a masszírozás pedig nagyon jót tett a beültetett rész keringésének, és hátul elősegítette a pörkök leválását.
Közben többen is megállapították, hogy így hajvágás után mintha teljesen kicseréltek volna – egészen megfiatalodtam… Nem is tudták, mennyire igazuk van. Új hajszálaim szépen növekedtek a többiekkel együtt, mintha mindig is ott lettek volna az új helyükön. Hátul azonban, majd elöl is, napról napra egyre erősödött a viszketés. A masszírozás nem segített. Ekkor jöttem rá, hogy ahogy nő a hajam, úgy kezd el visszatérni régi, kedves Seborrhoeás dermatitiszem, ami egy enyhe, és viszonylag ártalmatlan krónikus bőrgyulladás.
Hajátültetés után 2 héttel, illetve 1 hónappal
Erre kénes sampont kezdtem el használni, ami némileg enyhített a panaszokon, majd kombináltam teafa samponnal, és a kettő együtt tényleg megnyugtatta hajas fejbőrömet. Ezek után valóban nyugodtan készültem a kontrollra, és félnapos (nem folyamatos) vezetés után, 900km-es távolságról érkeztem vissza Budapestre. Kőbányán, egy jó barátomnál töltöttem az éjszakát, majd másnap délelőtt elindultam Budára, hogy a doktornő ismét szemrevételezze javulásomat. Ám ekkor közbeszólt a sors. Egy balra nagy ívben figyelmetlenül kanyarodó autós nekem jött Pesten, így a kontrollt kénytelen voltam lemondani. A klinikán tényleg nagy empátiával viszonyultak az esethez, az autóval pedig haladéktalanul fölkerestem egy szervizt, ahol megnyugtattak, hogy 3 hét alatt simán rendbe hozzák a sérült járművet. Így az 1 hónapos kontroll elmaradt, személyi sérülés nem történt, én pedig két nap múlva, a húsvétot itthon megünnepelve, egy kölcsön autóval mentem vissza 900 km-re lévő munkahelyemre.
Az első hét valóban húzós volt. Nem csak azért, mert kiment az érzéstelenítő hatása, de azért is, mert éjszakánként összevéreztem a párnámat. Pontosabban a hátamon fekszem éjjelente, és a tarkómon lévő sebek nedvet eresztettek. Az ébredés mindig fájdalmas volt, mert föl kellett emelnem a fejemet. Ezért puha törülközőt tettem a párnára, amit naponta cseréltem.
Sapkát a műtét után 2 hétig nem húzhattam, a fejbőrömet pedig fiziológiás sóoldattal 3 óránként locsoltam elöl és hátul. Erre bizony szükség is volt, mert ha kihagytam - éreztem, hogy feszül a bőröm. Az ismerősök egészen elképedtek a megjelenésemen. Volt, aki el akart menekülni, mert azt hitte, valami bűnöző érkezett a boltjába. Természetesen szűkebb családi körömön kívül nem kötöttem mások orrára, hogy milyen beavatkozáson vettem részt, így sokan úgy vélték, azért olyan furcsa a fejem nyiratkozás után, mert valami trauma érhette. Nekik lett igazuk.
Képek az 1 hetes kontrollról
Az egyik este sikeresen hozzákoccant a fejem a szekrény sarkához. Épp, hogy csak hozzáért, de ez is nagyon fájt… Ekkor jöttem rá, hogy miért fontos az ember haja – persze ha van belőle elegendő, és elég hosszú: tényleg véd és érzékel, mint a macska bajsza. Kétségbeesve rohantam a fürdőszobába, ám szerencsére csak egyetlen beültetett hajszál jött ki félig, más baj nem történt. A kontrollon nagyon elégedett volt a doktornő, vígasztalt, hogy még annak a sérült hajszálnak is van esélye… és mostantól tiszta csapvízzel is moshatom a fejem, majd hamarosan visszatérhetek a samponhoz. Az új hajszálakat rendben lévőnek találta, és tájékoztatott, hogy 3 hét múlva várnak vissza kontrollra.
Utolsó kommentek