Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

3 hónappal a hajátültetés után

Ismét eltelt egy hónap. A csere autó jobban húzott, és némileg kényelmesebb is volt, mint az eredeti. Ám ennyi idő alatt még a régit is megcsinálták – ideje volt hát, hogy visszamenjek érte. Május elsején Németországban utaztam. Napközben kellemes tavaszi idő volt, az ég ragyogó kékjét időnként felhők takarták el. Éjjel pedig menetrendszerűen megérkezett a kincset érő tavaszi eső.

Növekedésnek indult új hajszálaim azonban mit sem törődve a tavasszal, szépen kihullottak… Ezen azonban nem lepődtem meg, mert a klinikán előre figyelmeztettek rá. Akkor még erősen hittem, hogy én majd kivétel leszek, és nekem minden úgy marad, ahogy beültették, ebben azonban én sem voltam kivétel. Nem egyszerre történt a dolog, hanem észrevétlenül, lassanként. Leginkább abból vettem észre, hogy tovább növekvő hajam ismét régi formáját kezdte fölvenni: hátul és oldalt sűrű, elöl pedig jóval ritkább, rövidebb és gyengébb volt.

Hétvégén visszajöttem Magyarországra. A Dunántúl északi részén még nem volt különösebb okom a meglepődésre, de az Alföldre érve egészen elképedtem: Itt száraz, nyárias meleg fogadott, a természet pedig majd elepedt egy kis nedvességét. Mindenhol tömény virágillat dőlt be az autó ablakán, mintha a növények versenyt futnának az életért. Egészen rám nehezedett ez a korán jött Afrikai meleg. Mikor hazaértem, azonnal locsolni kezdtem még tél végén ültetett növényeimet, mert láthatóan szenvedtek a szomjúságtól. Ám a család egészen jó hírrel fogadott. Mint elmondták - a homlokom középső részén, ahol a hajbeültetés történt, sok apró fekete hajszál kandikál kifelé - egészen sűrűn és fiatalosan. A korábban kihullott hajszálak ezzel ellentétben hosszúak és feltűnően vékonyak voltak, néha az az érzésem támadt, hogy talán nem is igaziak. Ezek az újak azonban vastagok, sötétek és egyöntetűen egészségesek. Egyelőre tehát minden úgy zajlott, ahogy előre megmondták, és ahogy remélni szerettem volna…

Hajátültetés után 3 hónappal

Vasárnap délután hazai finomságokkal megrakodva indultam vissza a hűvös tavaszban szendergő távoli Szászországba. A megjavított Skoda hajnali kettőre már távoli szállásom előtt pihent.

0 Tovább

A műtét

A hajátültetés műtétjének napján már nyugodt voltam, és ez a jó érzés megmaradt egész nap. A rendelőt Budapest belvárosában, a budai oldalon találtam meg - belülről is modern, tiszta és jó ízléssel berendezett volt. A Doktornő és az ápolónő kedvesek és előzékenyek voltak, minden kérdésemre korrekt választ adtak. Ekkor már tudtam, hogy jó helyre jöttem.

A beavatkozás reggeltől késő délutánig tartott, a szünetekkel együtt 8 órán keresztül. Először levágták a hajamat - pedig otthon már egyszer levágattam - de itt a 2 mm-es hajhosszt még el kellett érni. Majd a doktornő érzéstelenítette a hajas fejbőröm azon részét, ahonnan ki akarta venni a hajhagymákat és elkezdődött a beavatkozás nehezebbik fele. Egy tű-szerű eszközzel el kezdte kivenni a hajhagymákat, amelyeket az asszisztensnő szétválogatott, majd speciális oldatba helyezett. Eközben én hason feküdtem, relakszáltam, zenét hallgattam. Majd mikor órák múlva ez befejeződött, ebédszünetet tartottunk, és elkezdődött a második forduló. A doktornő ekkor ültette be a kivett hajszálakat. Ekkor már ülő pozícióban voltam, ez bizony jóval kényelmesebb volt.  Filmet néztem, felszabadultan beszélgettünk, olyan volt, mikor az ember már lefelé megy a hegyről. Természetesen ezt a területet is érzésteleníteni kellet a beavatkozás előtt. De mégis jóval egyszerűbb volt minden, gyorsabban is haladtunk.

  
Hajbeültetés után

Mikor véget ért a beavatkozás, érdeklődtem, hogy mikor kerülhet sor az újabb műtétre, de azt az elszomorító választ kaptam, hogy leghamarabb egy év múlva. Viszont addig is többször várnak vissza kontrollra.

0 Tovább

Hajátültetésem története - Blog

blogavatar

Dr. Bánfi Tamás háziorvos Az androgén hajhullásom megoldása érdekében a hajátültetés mellett döntöttem, melyhez a HairHungary klinikát választottam.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek